Jutalomkiránduláson vettek részt kémiaverseny győzteseink

Március 15-17-e között fantasztikus kiránduláson vett részt a Müller Ferenc Kémia Emlékverseny győztes csapata, Both Marietta, Glöckler Éva, Ferencz Péter (8.C) és felkészítőjük Genczlerné Herczeg Ágota tanárnő.      

Az utat Nagy István, a gimnázium kémiatanára szervezte és vezette, köszönet jár neki is és a gimnáziumnak is.
Az út először Budapestre vezetett, ahol meglátogattuk az Orvostudományi Múzeumot, és a Patika Múzeumot a Várban. Az ünnep miatt hömpölygött a tömeg, szólt a zene, rengeteg volt a turista, a hangulat – az eső ellenére is – felemelő volt. Ezután Szlovákia egy gyönyörű kisvárosa, Selmecbánya felé vettük az irányt – itt fedezte fel Müller Ferenc a tellúrt. A szállás, a vacsora, a kilátás a városra óriási meglepetés volt, gyönyörű panoráma tárult elénk. Másnap a bőséges reggeli után Pozsony felé indultunk, hogy megnézzük a Várat és a koronázási templomot. Késő délután Poysdorfba értünk, egy ausztriai városkába, itt született Müller Ferenc. Egy egész csoport fogadott bennünket, köztük a polgármester, az iskolák felügyelője és önkéntes könyvtárosa, kollégák, sőt egy magyar hölgy is. Megkoszorúztuk Müller Ferenc emléktábláját, meghallgattuk a velünk utazó prof. dr. Sipos Pál előadását a tellúrról, bemutatták a nagyon rendezett települést, és meghívtak bennünket pizzázni. A hangulat kiváló volt, nagyon jól éreztük magunkat. A gyerekek bátran beszéltek németül, kérdezgettek, ismerkedtek. Szombaton megálltunk Bécsben, ahol az óriási, és fantasztikus Természettudományi Múzeumot tekintettük meg, majd még egy rövid városnézésre indultunk a tavaszi hóesésben.
Élményekkel telve értünk este haza, ezért az útért érdemes volt készülni, dolgozni.

Köszönjük Genczlerné Herczeg Ágota kiváló felkészítő munkáját és a kísérést.

A további képek megtekinthetők a Médiatárban.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.