Bolyai Magyar Csapatverseny díjkiosztó ünnepsége

2018. november 20-án Kaposváron, a Kisfaludy Utcai Tagiskolában tartották meg a Bolyai Magyar Csapatverseny körzeti fordulójának eredményhirdetését.                                                                            

Iskolánkból 12 tanulót hívtak meg, elért pontszámuk alapján évfolyamonként ők kerültek be Somogy és Tolna megye legjobb 6-6 csapata közé. Nagy volt az izgalom, hiszen a konkrét helyezés a díjkiosztón derült ki minden résztvevő számára.
A legjobb eredményt Csike Lilien, Deér Zsuzsanna, Szénási Ákos és Tóth Nóra (6.C) érte el, Gyenge-Kovács Eszter tanárnő tanítványai másodikként zárták a versenyt.
A 3.C osztályból Bányai Brigitta, Bechtel Blanka Emma, Csabai Petra és Sólyom Zselyke a 6. helyen végzett. Felkészítőjük Fausztné Győrfi Tímea tanító volt.
Böcz Nóra, Géjó Viola, Haskó Patrik és Köő Iván (5.C) szintén hatodik lett, nekik Naszádos Zsuzsanna tanárnő segített a felkészülésben.
A versenyzők az elismerő oklevélen kívül könyvet, tolltartót, kirakót és tollat kaptak ajándékba.

A diákoknak és tanáraiknak gratulálunk a szép eredményhez. Büszkék vagyunk rájuk!

A további képek megtekinthetők a Médiatárban.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.