Évzáró karácsonyi ünnepség

Alsó és felső évfolyamos diákjaink egyaránt nagyon várták a pénteki karácsonyi ünnepséget.                                                                               

December 21-én (pénteken) a 4. órában kezdődött az alsó tagozatosok karácsonyi ünnepsége a régi tornateremben. A gyerekek izgatottan gyülekeztek, és hamarosan meg is kezdődött a műsor a 2.B és 2.C osztályok által előadott német nyelvű színdarabokkal. Ezután az 1.B-sek vidám éneke következett, utána pedig Kazinczy Viktória tanító néni színjátszó csoportja örvendeztetett meg mindenkit egy szép karácsonyi előadással. Fauszt Bernadett (4.B) Német Tibor tanár úr gitárkíséretében a „Karácsonyi angyalok” című dalt adta elő csengő hangon, és ezzel elérkezett az ajándékosztás ideje. Glöckner Éva néni minden osztály képviselőjének átadta az osztályt megillető csomagot, amit a gyerekek később a termekben nyithattak ki. A felső évfolyamosok ünnepségét Barcsik Zoltán iskolalelkészünk nyitotta meg közös énekléssel és a PS Gimnázium tanulóinak trombita-, illetve énekelőadásával, majd Bükösdi Gábor tanár úr és a gimnazista diákok előadásában különböző korokból származó zenés-énekes számokat hallhattak a diákok. Németh Tibor és Fauszt Bernadett itt is előadták közös számukat, utána Bükösdi tanár úrral örömzenéltek, majd a nézőkkel közösen elénekelték a „Mennyből az angyal”-t. Ezzel a meghitt momentummal ért véget a délelőtt.

Köszönjük minden fellépőnek, pedagógusnak, diáknak, hogy produkcióikkal bensőségessé, családias hangulatúvá varázsolták az ünnepvárás utolsó eseményét. Külön köszönjük a felkészítő és szervező pedagógusok közreműködését.

A további képek megtekinthetők a Médiatárban.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.