„Rund um die Feste” verseny

Iskolánk – a német nyelv hete keretében – május 14-én, immár tizenegyedik éve rendezi meg a 3. évfolyamnak a „Rund um die Feste” német levelezős versenyét.

A megmérettetés 4 fordulós volt, amelyen négy iskola tanulói vettek részt. A pontjaik alapján 50 főből 20 diákot hívtunk be, ők „Stationenarbeit” keretében mérhették össze tudásukat. Ennek lényege az volt, hogy kilenc állomáson, különböző típusú feladatokkal kellett megbirkózniuk 60 perc alatt. A gyerekek izgatottan és lelkesen oldották meg az érdekes, színes feladványokat. A végeredményt mindenki türelmetlenül várta, amely a levelező versenyből szerzett, illetve az állomásokon gyűjtött pontok összesítésével alakult ki:

1. hely: Palkó Panna (3.C)
2. hely: Bechtel Blanka Emma (3,C)
3. hely: Garai Henrietta (3.C)
4. hely: Bányai Brigitta (3.C)
5. hely (megosztva): Glöckler Ferenc (3.C)
(Felkészítőjük Lovászné Till Ágnes tanító néni volt.)
5. hely (megosztva): Kovács Zóra (Dienes V. Ált. Isk.)
6. hely: Steib Miklós (Dienes V. Ált. Isk.)
7. hely: Joó Viktória (Dienes V. Ált. Isk.)
8. hely: Kiszler Ákos (3.B, felkészítő tanító: Keszlerné Glöckner Éva)

A diákok könyvjutalomban részesültek.
A verseny remek hangulatban telt el, reméljük, jövőre is hasonlóan szépen szerepelünk.

Gratulálunk diákjainknak, minden résztvevőnek, a felkészítő pedagógusoknak köszönjük az odaadó munkát!
Külön köszönet illeti a versenyt lebonyolító tanító néniket: Lovászné Till Ágnest, Vendég Editet, Fausztné Győrfi Tímeát és Reiser Kornéliát.

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.