Író-olvasó találkozón járt a 2.C osztály

A Solymár Imre Városi Könyvtár vendége volt szeptember 26-án Vig Balázs író, aki eddig megjelent köteteit mutatta be a gyerekeknek.

A jó hangulatú találkozó során először megtanulták, hogyan kell tartani a könyvet, majd miután megmozgatták a nevetőizmaikat, ellátogattak Születésnapfalvára. Itt ismerkedhettek meg Pöndöri urammal, Fancsali urasággal és Hóborti úrral, a Három bajusz gazdát keres című könyv főszereplőivel, illetve az őket megszemélyesítő három vállalkozó fiatalemberrel. Az impozáns „orrseprűk” később a szerző és a tanító néni szaglószerve alá is odakerültek. A felolvasás és a sok-sok játék után lehetőség nyílt a kötetek megvásárlására. A vevők névre szóló dedikálást kaptak az általuk választott kiadványba, a többiek pedig egy-egy könyvjelzővel lettek gazdagabbak. Befejezésül közös fotó készült az íróról és iskolánk tanulóiról.

Természetesen lehetőség nyílt a beiratkozásra is, illetve akik már korábban megtették ezt, most könyvet is kölcsönözhettek.

Köszönjük a szerzőnek a vidám előadást!

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.