Bolyai Természettudományi Csapatverseny megyei fordulója

Február 7-én (pénteken) immáron ötödik alkalommal adtunk helyet a Bolyai Természettudományi Csapatverseny megyei fordulójának.

A versenyzők és felkészítőik Paksról, Szekszárdról és Kakasdról érkeztek hozzánk.
Iskolánkat egy ötödikes (Baksa Jázmin Nóra, Fehérvéri-Farkas Flóra, Feith József, Piczek Eszter – 5.B),  két hatodikos (Köő Iván, Pék Tibor, Stein Aaron Michael, Sólyom Bars – 6.C; Égető Barna, Pál Olivér, Szabó László – 6.B) és három nyolcadikos (Baumgartner Kata, Erős Hanna, Hammer Milla, Pulai Kinga; Daradics Levente, Fehérvári-Farkas Zsombor, Fertő Roland, Kiss Csaba; Baksa Míra, Békési Fanni, Hübner Luca, Szabó Laura – 8.B) csapat képviselte a megmérettetésen.
Ez egy összetett verseny, amelynek során a földrajzi, biológiai, kémiai és fizikai tudásukról adhattak számot a résztvevők. A teszt- és kidolgozós feladványok egyaránt nagy odafigyelést,  sokrétű tudást és precíz munkát igényeltek. Természetesen plusz előnyt jelentett az olvasottság és a tájékozottság is. Akik a reál tantárgyak iránt érdeklődnek, azoknak ajánlatos ezen a versenyen részt venni, mert nagyon sokat tanulhatnak belőle.
A legjobbak bekerülnek a március 14-i, budapesti döntőbe.

Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek, drukkolunk a sikeres szereplésért!
Köszönjük a felkészítők munkáját!

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.