Jutalomút Pécsre

Iskolánk 3.C és 4.C osztálya, tanítóik kíséretében, Pécsre utazott szeptember 18-án.

A kirándulás nyeremény volt, ugyanis 2020. január 29-én ebből a két osztályból jött el a legtöbb szülő az iskolai véradásra. A program-összeállítás, Reiser Kornélia és Bölcsföldi Márta tanító néniknek köszönhetően, nagyon színes volt. Először a kisvonattal járták be a várost, ami a Zsolnay Kulturális Negyednél tette le a kirándulókat. A gyerekek remekül érezték magukat a helyi játszótéren, még a tanító néniket is meghintáztatták a pókhintában. Ezután a Planetáriumba látogattak el, ahol egy érdekes előadást hallgattak meg. A nap zárásaként az állatkertbe mentek, ahol a legnagyobb sikere az állatsimogatónak volt.

Jó hangulatban, szép élményekkel telve érkeztek vissza az iskolába.

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.