Menü Bezárás

Az óvodákban jártak táncosaink

Tánccal és mosollyal ajándékozták meg az óvodásokat a Kränzlein Zwerge kis táncosai.

A Kränzlein Zwerge tánccsoport lelkes kis tagjainak egy csoportja– másodikos tanulók és egy bátor elsős kislány – egy különleges küldetésre indultak: hogy örömöt, élményt és egy csipetnyi hagyományt vigyenek a bonyhádi óvodákba. A kicsik látogatást tettek a Pitypang, a Szélkakas és a Liget óvodákban, valamint ellátogattak a Majosi óvodába is, ahol nagy szeretettel és kíváncsisággal fogadták őket. Találkoztak tesókkal is és olyan kispajtásokkal, akik szeptembertől a Petőfi iskola diákjai lesznek.

A délelőtt folyamán a tánccsoport tagjai lelkesedéssel és fegyelmezetten adták elő kedvenc koreográfiáikat – még a nyári meleg sem szegte kedvüket. Az apró nézők csillogó szemekkel figyelték a fellépést: volt, aki ámulva követte a mozdulatokat, mások már a zene első hangjainál megmozgatták a popójukat.

A szereplés hamar közös élménnyé alakult. Az előadás végére a bátrabb ovisok is kedvet kaptak, hogy csatlakozzanak – és nem is kellett sok biztatás! Néhány perccel később már együtt ropta kicsi és nagy, táncos és néző. A közös mozgás, a zene öröme és a játékos hangulat egy szívmelengető, vidám ünneppé változtatta a délelőttöt.

A Kränzlein Zwerge kis táncosai nem érkeztek üres kézzel – apró ajándékokat is hoztak magukkal, melyeket szeretettel nyújtottak át az óvodásoknak. Az ajándékok mellé mosolyt, figyelmet és szeretetet is adtak, amit az ovisok boldog kacagással és lelkes búcsúzással háláltak meg.

A látogatás mindkét oldal számára különleges élmény marad: a fellépő gyerekek büszkén és örömmel mutatták meg tudásukat, az óvodások pedig egy igazán színes, vidám és emlékezetes délelőtt részesei lehettek.

Ezek a találkozások nemcsak az óvodások napját tették szebbé, hanem megerősítették a közösségek közötti kapcsolatokat is – és nem utolsósorban tovább éltetik a hagyományokat, melyeket a Kränzlein Zwerge csoport tagjai ilyen szeretettel és lelkesedéssel visznek tovább.

További képek megtekinthetők: Médiatár

Related Posts