Vendégeink voltak az óvó nénik

Október 2-án reggel nagy volt az izgalom az iskolában. Első osztályos kisdiákjaink várták óvó nénijeiket, akik azért jöttek, hogy megnézzék, mennyit fejlődtek, okosodtak, ügyesedtek a gyerekek az elmúlt egy hónap során.

A tanulók a második órában matematika, magyar, német és angol nyelv tantárgyakból, illetve a sakk oktatás során szerzett tudásukról adtak számot tanítóik irányításával. A kicsik boldogan szaladtak az óvó nénikhez, lelkesen mesélték az eddigi élményeiket, gyerekek és felnőttek számára egyaránt megható volt a találkozás.
A bemutató órákat oldott hangulatú beszélgetés és szakmai eszmecsere követte Vörösmarty termünkben, amelyen a kollégák megbeszélték tapasztalataikat a látottakkal kapcsolatban.

Köszönjük a tanítóknak az órákat, a részt vevő óvó néniknek, hogy meglátogattak minket. Jövőre is szeretettel várjuk Őket!

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Dieser Beitrag wurde unter Egyéb veröffentlicht. Setze ein Lesezeichen auf den Permalink.