Fürsorge

Iskolalelkész:

Schaller Bernadett

Bernadett néni vagyok, iskolalelkész a suliban. Az én legfontosabb dolgom az, hogy Istenről és Jézusról beszéljek az iskolában. Kicsiknek és nagyoknak, gyerekeknek és felnőtteknek. Minden héten áhítatot tartunk, elgondolkodunk az életünk dolgairól, énekelünk, imádkozunk. Ezen kívül az evangélikusoknak hittant tanítok, és igyekszem segíteni abban, amiben tudok: közvetíteni gyerekek és felnőttek, vagy iskola és szülők között. Szabad megkeresni ügyes-bajos dolgokkal, lelki
kérdésekkel.

Schaller Bernadett iskolalelkész

bernadett.schaller@lutheran.hu

 

Iskolapszichológus

Eppel-Hajdu Liliána

Iskolapszichológusként arra törekszem, hogy – az iskola szemléletéhez és célkitűzéseihez igazodva – támaszt nyújtsak a szülőknek, pedagógusoknak és diákoknak egyaránt. Kiemelt fontosságúnak tartom a közösséghez és kortárs kapcsolatokhoz fűződő konfliktusok kezelését, a teljesítményszorongás feloldását, az önértékeléssel és önbizalommal kapcsolatos munkát, a pályaválasztás során felmerülő döntések meghozásában nyújtott segítséget, illetve az általános pszichoedukációt és érzékenyítést.
Személyes szülő- és pedagóguskonzultáció, diákokkal való egyéni segítő beszélgetés, workshopszerű csoportos alkalmak, mediáció, valamint hospitálás formájában heti 12 órában állok majd mindenki rendelkezésére.

Eppel-Hajdu Liliána iskolapszichológus

petofi.iskolapszichologus@gmail.com

 

Iskolai szociális segítő

Huth Anita

Milyen ügyekben fordulhatsz hozzám?

Iskolához köthető problémák esetén, iskolatársakkal való konfliktusoknál, magatartási problémák esetén. Gyermeknevelési kérdésekben, családon belüli problémák esetén.

Szülőként, diákként, pedagógusként keress bizalommal!

Huth Anita óvodai-iskolai szociális segítő

huthanita92@gmail.com