Mikulás nap

December 6-án reggel hangos csengettyűszóval, rénszarvasai kíséretében érkezett meg iskolánkba a Mikulás.

Minden tantermet végiglátogatott, és rengeteg teendője ellenére, mindenhol elidőzött egy szép dal vagy vers erejéig. Elbeszélgetett a gyerekekkel, akiknek lelkes és izgatott szereplését szaloncukorral hálálta meg, amit segédei osztottak szét. A nálunk eltöltött idő után továbbindult, hiszen nagyon sok helyen várták még kicsik és nagyok.
Kedves Mikulás, köszönjük, hogy eljöttél hozzánk, jövőre is szeretettel várunk!

Ezen a napon több osztályunk is Mikulás napi programot szervezett. A 3.D osztály tanulói a Völgységi Múzeumban foglalkozáson vettek részt, amelyen mézeskalácsot készítettek és díszítettek Binder Bori múzeumpedagógus vezetésével. Kisfilmet néztek a sütemény elkészítésének régi hagyományairól, megismerkedtek dédszüleink mézeskalács-formáival, majd tűt és cérnát ragadtak, hogy textilből készült mézeskalács-sablonokat díszítsenek. A program zárásaként meg is kóstolhatták ezt a hagyományos, karácsonyi édességet. Délután Váralján látogatták meg a nagyszakállút. A 6.B és 8.B-sek szintén Pécsre utaztak, ahol korcsolyáztak, moziztak, és persze a karácsonyi vásárt sem hagyták ki. Az 1.B és 4.C osztály teadélutánt tartott. Tagozatunk 1-4. osztálya Pécsre indult „Mikulás kereső” útra. A 2.B előző este a Mikulás váraljai otthonába kukkantott be. Akkora szerencséjük volt, hogy még éppen otthon találták. Meseszép házát kívül belül megcsodálták, találkoztak a Krampusszal is, de ő nem bántotta a gyerekeket. Mindenki kapott egy kis csomagot a Mikulástól, és forró tea melegített fel őket a nagy hidegben.

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.