A Víz Világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára, az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.
A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés Konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és először egy évvel később, 1993-ban tartották meg.
Március 20-án iskolánk 1.C, 1.D és 2.C osztálya vett részt az esemény alkalmából meghirdetett foglalkozáson a Völgységi Múzeumban. Különböző vízek kortyolása mellett beszélgettek a hidratáció fontosságáról, kóstolással állapították meg a különböző zölgségek és gyümölcsök víztartalmát Fényes Endre (EFI) vezetésével, valamint vizeink földrajzi jelentőségéről is szó esett J. Stefán Klára muzeológus kalauzolásával.
Köszönjük az érdekes előadást a múzeum dolgozóinak!
A további képek megtekinthetők: Médiatár