Menü Bezárás

A Tolnai-hegyháton kirándult a negyedik évfolyam

Június 3-án és 4-én népes gyerekseregtől volt hangos az annafürdői tábor.

A három negyedikes osztály közös kalandja a 9 km-es erdei körtúrával kezdődött,
mely első állomásához, a Sasfészek-kilátóba vezetett, jól is esett utána egy kis pihenő a horgásztó partján, ahol ki-ki elkölthette ebédjét, uzsonnáját.
A túra neheze ezután következett, amikor belevetettük magunkat a hatalmas rengetegbe,
de a lelkes csapat jókedvének még a Tolnai-hegyhát hosszú emelkedői sem tudtak megálljt parancsolni.
Az elszánt, de kissé már megfáradt túrázók a Papdi-réten, a kápolnánál gyűjtöttek energiát a táv utolsó harmadához, ami elegendőnek is bizonyult, a negyedik évfolyam maradéktalanul teljesítette a kitűzött feladatot.
A nagy melegben felüdülés volt végre az Anna-forrás hűs vizének párájában célba érni.
A vacsorára készülődéshez sem  kellett senkit noszogatni, a kis tűzmesterek a tanító nénik vezényletével hamar beizzították a tűzrakóhelyeket, sült a szalonna, hagyma, sercegett a zsír, a krumpli alufóliába tekerve várta, hogy végre a parázsba kerülhessen.
A vacsorát pillecukor sütéssel koronáztuk.
A hosszú nap után gyorsan elcsendesedett a tábor, az éjszakai erdőt meghagytuk a vadaknak.
Másnap korán virradt, de sok dolgunk is volt, hiszen reggeli után tábori foglalkozás várta a gyerekeket, fajátékokat készítettek és a nemezelés mesterségével ismerkedtek.
Ebédünket az Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola éttermében fogyasztottuk el, ahová gyalog, a csodás kastélyparkon keresztül vezetett utunk.
Visszafelé – immár jóllakottan – belestünk az Apponyi Kastély ódon falai közé is, ahol az igazgató Úr rögtönzött tárlatvezetést tartott az érdeklődőknek a sokat látott épület hűsében.
Megismertük a Lengyeli-sáncot és egy kis bepillantást nyerhettünk az iskola és a kastély történelmébe is.
A délutánt – hazautazásig – szabadidős játékokkal töltöttük, de természetesen, nem maradhatott el a jól megérdemelt táborzáró jégkrémezés sem.
Tartalmas két napot hagytunk magunk mögött.

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Related Posts