Október 9-én, péntek délután iskolánkban is megrendezésre került a Bolyai Matematika Csapatverseny vármegyei/körzeti fordulója, amelyen intézményünk 3–8. évfolyamos tanulói összesen 9 csapattal vettek részt.
A verseny során a diákoknak nemcsak matematikai tudásukról és logikus gondolkodásukról kellett számot adniuk, hanem az együttműködés és a közös döntéshozatal fontossága is kiemelt szerepet kapott. A feladatok megoldása komoly koncentrációt, kreativitást és összehangolt csapatmunkát igényelt. Tanulóink felkészülten és nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a megmérettetésbe. A versenysorozat következő állomása a november 13-án megrendezésre kerülő országos írásbeli forduló lesz, amelyre az 1-3. helyen végzett csapatok jutnak be.
Iskolánkból egy csapatnak, az 5.G osztályos „Okostojások”-nak sikerült beverekednie magát a döntőbe, ők az igen előkelő 3. helyen végeztek.
Csapattagok: Merkl Miklós, László Ádám, Kromerenczki András László, Dömötör Magor, felkészítő tanáruk Sebestyénné Ferencz Kitti.
További helyezések
8. hely: „Számkirályok” – Barabás Márk, Bálint Brúnó László, Ritz Zsombor (5.NY, felkészítő tanár: Wiandtné Gál Zsuzsanna)
9. hely: „Újoncok” – Tauth Milla, Hartmann Panka. Szőts Kála, Kiss Kamilla Ida (5.NY, felkészítő tanár: Wiandtné Gál Zsuzsanna)
9. hely: „Észbontók” – Bechtel Gellért Vendel, Dobai Tamás Sándor, Kosztancsek Flórián, Király Olivér (7.C, felkészítő tanár: Sebestyénné Ferencz Kitti)
10. hely: „FAMANOLIA” – Nagy Emília, Szabó Fanni, Sántha Marcell, Vita Normann (3.C, felkészítő tanító: Lovászné Till Ágnes)
Gratulálunk továbbjutó egységünknek, és sok sikert kívánunk az előttük álló fordulókhoz!
Köszönjük minden csapatnak a felkészülést és részvételt, a pedagógusok munkáját, valamint Kovács Erzsébet tanárnőnek a verseny megszervezését.
A további képek megtekinthetők: Médiatár
