„Legyen ez a 75 perc a matematika ünnepe szerte a világon!” – szól a verseny mottója, amely idén is életre kelt iskolánk falai között.
Március 19-én délelőtt rendeztük meg a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt, amelyet minden évben a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány (MATEGYE) hirdet meg.
A megmérettetés különlegessége, hogy minden iskola a saját helyszínén bonyolítja le, így nálunk is több tanteremben, párhuzamosan dolgoztak a diákok.
A verseny egyik nagy előnye, hogy mindenki megtalálhatja benne a sikerélményt: a feladatlapokon könnyebb és nehezebb példák egyaránt szerepelnek. Ennek is köszönhető, hogy évről évre sok tanulónk jelentkezik: idén 72 diákunk próbálta ki magát a 2. évfolyamtól egészen a 8. osztályig. A kisebbeknek 60, a nagyobbaknak 75 perc állt rendelkezésükre a feladatok megoldására. A verseny egyfordulós, így minden a helyszínen dőlt el.
Az eredmények várhatóan április elején jelennek meg a www.zalamat.hu oldalon, de természetesen mi is beszámolunk majd diákjaink teljesítményéről.
Köszönjük minden résztvevőnek a lelkes munkát, a pedagógusoknak pedig a felkészítést!
A további képek megtekinthetők: Médiatár