Március 4-én (kedden) délután került sor a mára már hagyománnyá vált városi farsangi mulatságra Bonyhádon.
Iskolánkból több osztály is részt vett az eseményen. A kaszinókerti gyülekező után a színes jelmezekbe öltözött résztvevők – élő zene kíséretében, és hintós felvezetéssel – sétát tettek a központban, majd iskolánk pedagógusa, Csizmadiáné Énekes Piroska mondott köszöntőt magyar és német nyelven. A farsangi kavalkádban a Kränzlein tánccsoport előadása következett, utána a harmonikás növendékek örvendeztették meg vidám térzenével a népes publikumot. A résztvevők énekkel, tánccal, és a kiszebáb elégetésével űzték el a telet, jutalmuk forró tea és ínycsiklandozó fánk volt. A felnőtteket fűszeres forralt borral várták a szervezők.
Köszönjük a részvételt, a szereplést, valamint a felkészítőknek a betanítást!
Reméljük, hogy sikerült elhoznunk a várva várt kikeletet!
A további képek megtekinthetők: Médiatár