Erzsébet-táborba utazott a 3.c osztály
Erzsébet-táborba utazott a 3.c osztály május 21-23-a között.
Erzsébet-táborba utazott a 3.c osztály május 21-23-a között.
Az EPSZTI idei országos rajzpályázatára 752 alkotás érkezett, szokás szerint most sem volt könnyű helyzetben a zsűri.
A 8.b és a 8.c osztály május 19-20-21-én Zánkán az Erzsébet-táborban élvezhette a felkínált programokat.
Május 19-én, hétfőn országos strandröplabda bajnokság döntőre utazott iskolánk csapata Budapestre.
Idén 16. alkalommal hirdette meg iskolánk a „Rund um die Feste” német nyelvi levelezőversenyt harmadik évfolyamosok számára.
Május 17-én, szombaton került megrendezésre iskolánk gyereknapja, amely idén is rengeteg élménnyel és mosollyal ajándékozta meg a gyerekeket.
A Solymár Imre Városi Könyvtár vendége volt M. Kácsor Zoltán – meseíró, aki „Az ötezer éves átok” című új könyvét mutatta be.
A „Német nyelv hete” programsorozat egyik kiemelt eseménye volt a május 15-én megrendezett Nyelvi szavalóverseny
Az Evangélikus Iskolák Országos Olvasóversenyén három csapatunk is díjazásban részesült a megmérettetés során nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.
Az iskola udvar takarításában vett részt a 3.d osztály május 14-én. A gyerekek lelkesen fogtak hozzá a munkához.
2025. május 7-én 17 órakor a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központban megnyílt a Szín-folt című kiállítás.
Május 7-én az 1.d osztály kis diákjai lelkesen vettek részt az iskolaudvar takarításában.