Menü Bezárás

Könyvtári levelezőversenyek eredményei

Április 28-án lezárultak a Solymár Imre Városi Könyvtár által meghirdetett, egész tanéven át zajló levelezőversenyek, amelyekhez iskolánk számos lelkes diákja csatlakozott. A többfordulós megmérettetés során a tanulók nemcsak olvasottságukat, hanem kitartásukat és kreativitásukat is bizonyíthatták.

A legjobban teljesítő versenyzők meghívást kaptak a döntőkre, ahol különböző állomásokon, az elolvasott könyvekhez kapcsolódó, izgalmas – és olykor komoly kihívást jelentő – feladatokat kellett megoldaniuk. A fordulók során több alkalommal is rendkívül szoros eredmények születtek, így az izgalom egészen az utolsó pillanatig kitartott.
A kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulókat Schnell-Nagy Erika igazgató asszony oklevéllel, könyvutalvánnyal és édességgel díjazta, míg a verseny többi résztvevője édességet és apró ajándékot kapott elismerésül.

Eredmények:

OlvasóKalóz
Résztvevők: Sántha Marcell (2.C), Papp Emma (2.C), Nemes Luca (2.B)

Kalandok Tappanccsal
Résztvevők: Nagy Emília, Sántha Marcell, Kelemen Csenge, Szabó Fanni, Papp Emma (2.C osztályos tanulók)
1. hely: Nagy Emília
3. hely: Szabó Fanni

Zöld Manócska
Résztvevők: Nagy Emília, Ferencz Marcell (Sántha Marcell betegség miatt nem vett részt) (2.C osztályos tanulók)
4. hely: Nagy Emília

Geronimo Stilton
Résztvevők: Illés Emma, Tauth Milla (Hartmann Panka betegség miatt nem vett részt) (4.B osztályos tanulók)
4. hely: Tauth Milla

Mesebeli hétpróba
Résztvevő: Mendrek Sophie (3.D)

NyelvÉSZ
Résztvevők: Kozma Natasa, Mendrek Sophie (3.D osztályos tanulók)
2. hely: Mendrek Sophie
3. hely: Kozma Natasa

Olvasó Leó
Résztvevők: Nyitrai Fábián, Garai Míra, Lovász Ágota (3.C osztályos tanulók), Kozma Natasa, Dékány Abigél, Sipos Sára (3.D osztályos tanulók)
1. hely: Dékány Abigél

Barangoló Mackó
Résztvevők: Illés Emma, Hartmann Panka, Tóth Károly (4.B osztályos tanulók)

Észforgató
Résztvevők: Illés Emma, Hartmann Panka (4.B osztályos tanulók)

Szívből gratulálunk minden diákunknak az elért eredményekhez, a kitartó munkához és a lelkes versenyzéshez! Elismerésünk illeti azokat a tanulókat is, akik betegség miatt nem tudtak részt venni a döntőkön, hiszen ők is becsülettel végigdolgozták az évet.
Bízunk benne, hogy jövőre is ilyen sokan vesztek részt ezeken az izgalmas megmérettetéseken!
Addig is további sok-sok érdekes könyvet, és jó olvasást kívánunk!

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Related Posts