„A szabadság nem csupán jog, hanem kötelesség is:
kötelesség a haza iránt, kötelesség egymás iránt,
hogy egy szabadabb és igazságosabb jövőt építsünk.”
(Kossuth Lajos)
Iskolánk közössége idén is méltó módon emlékezett meg az 1848. március 15-i eseményekről.
Az ünnepség alkalmat adott arra, hogy közösen idézzük fel a forradalom hőseinek bátorságát és a szabadság eszméjének jelentőségét.
Az alsó és felső évfolyam közös ünnepi műsorára csütörtökön, a 4–5. tanórában került sor iskolánk tornatermében.
A diákok szívből szavalták és énekelték el a betanult verseket és dalokat, valamint táncokkal is színesítették a műsort. A felsős tanulók korabeli visszaemlékezések részleteivel idézték meg a forradalom hangulatát. Több műsorszám megzenésített formában hangzott el, amelyet gitár- és hegedűkíséret tett még hangulatosabbá.
A 4. évfolyam és a Tagozat tanulóinak, valamint a 3.C, 6.C, 6.B, 7.C és 8.C osztályok diákjainak lelkes előadásmódja a hallgatóságra is átragadt, így a műsort a közönség nagy tapssal jutalmazta.
Az alsós kisdiákok az ünnepségen büszkén viselték a saját készítésű kokárdákat, így fejezve ki tiszteletüket a nemzet hősei előtt.
Köszönjük a szereplő diákoknak és osztályoknak a színvonalas megemlékezést, valamint pedagógusainknak a közreműködést, a felkészítő munkát és az ünnepség megszervezését.
Tisztelet a Hősöknek!
A további képek megtekinthetők: Médiatár