Menü Bezárás

Német Szépkiejtési Verseny a gimnáziumban

A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium november 13-án immár 33. alkalommal rendezte meg hagyományos Német Szépkiejtési Versenyét.

Az esemény idén is nagy érdeklődés mellett zajlott: több mint hatvan diák mérte össze tudását, iskolánkból pedig az 5-8. évfolyamról 22 tanuló indult két korcsoportban.
Az elődöntőben a versenyzők egy szabadon választott, előre begyakorolt szöveget adhattak elő – akár felolvasva, akár emlékezetből. A zsűri az első fordulóban elsősorban a kiejtésre helyezte a hangsúlyt. A döntőbe jutott tanulók teljesítményét ezután egy ismeretlen szövegrészlet felolvasása alapján értékelték, így alakult ki a végső sorrend.

Iskolánk tanulói közül ketten is dobogós helyezést értek el: Kovács Emília harmadik lett (6.B, 5-6. kcs.), Major Gréta pedig a második helyen végzett (8.C, 7-8. kcs.).

A versenyzők felkészítője Forray Edit tanárnő volt.

Szívből gratulálunk Emíliának és Grétának, valamint minden résztvevőnek!
Köszönjük Forray Edit tanárnő felkészítő munkáját!

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Related Posts