A nemzetközi FOX verseny 2001 óta kerül megrendezésre. 2014-ben Magyarországon is elérhetővé vált az iskolák és diákjaik részére ez a komoly múlttal rendelkező megmérettetés.
A verseny egy fordulóból áll, melynek megrendezésére a versenyzők iskoláiban kerül sor. A diákoknak, a korosztályunknak megfelelő kategóriában, 30 felelet-választós kérdésre kell helyesen válaszolniuk. A témakörök: nyelvtan, szókincs, helyesírás, kiejtés, kifejezések, a brit és az amerikai kultúra, valamint egy előzetesen elolvasandó anyaggal kapcsolatos kérdések megválaszolása. Intézményünkben március 5-én (kedden) délután három-három 5., illetve 6. évfolyamos diák vállalkozott a feladatlap kitöltésére.
Reméljük, hogy mindannyiuknak sikerül szép eredményt elérni!
Pozsgai Noémi tanárnőnek köszönjük a felkészítést.
A további képek megtekinthetők a Médiatárban.