Zrínyi Ilona Matematikaverseny területi fordulója

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezi az ettől a tanévtől háromfordulós (iskolai, területi, országos) Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, ahol lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy a matematika iránt érdeklődő diákok összemérhessék tudásukat. 

A megmérettetésen a 2-8. osztályos versenyzők egy kategóriában, a 9-12. osztályosok két kategóriában (gimnázium és szakgimnázium) versenghettek. A verseny teszt formájában került lebonyolításra. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánták mérni, de az elsődleges cél, természetesen, a matematika tantárgy népszerűsítése volt a diákok körében.
Az első forduló elmaradt, a második fordulóra május 12-én (szerdán) délután került sor a PS Evangélikus Gimnáziumban.  Idén is többen jelentkeztek a versenyre, összesen 19 tanulónk indult a 3. évfolyamtól a 6. évfolyamig.

Az eredmények a www.mategye.hu oldalán, várhatóan május 21-től kerülnek kiírásra.

Drukkolunk a sikeres szereplésért, jó lenne, ha minél többen jutnának be a június 9-i, kecskeméti országos döntőbe!

Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját.

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.