Nyílt tanítási nap az iskolában

Március 5-én az első három órában nyílt napra vártuk az érdeklődő szülőket, nagyszülőket iskolánkba. A megjelentek a rendezvény során betekintést nyerhettek az intézményünkben folyó oktató-nevelő munkába.  

Minden évfolyamon sok szülővel találkoztunk, de főleg az alsós osztályokban volt nagy az érdeklődés, hiszen az elsősök hozzátartozói most láthatták, hogy mennyit fejlődtek gyermekeik, unokáik a szeptemberi iskolakezdés óta. A kicsik nagy izgalommal várták ezt a napot, sokat készültek tanítóikkal, és lelkesen mutatták be tudásukat. Az uszodai úszásoktatást is érdeklődés övezte, hiszen ritkán adódik lehetőség megnézni a csemetéket ezen a testnevelésóra keretében zajló tanórán.

Köszönjük, hogy ilyen szép számban jöttek el hozzánk, jövőre is szeretettel várjuk Önöket!

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.