Zenés irodalmi műsor „A költészet napja” alkalmából

Április 11-én, „A költészet napja” alkalmából a felső tagozat ünnepi irodalmi és zenés műsorral készült.

A műsorban felcsendültek olyan klasszikusok, melynek dalszövegei önmagában is lírai alkotásnak számítanak (Szörényi- Bródy szerzemények), továbbá olyan versmegzenésítések, melyek korokon átívelően nagy hatással voltak a közízlésre. Sebő Ferenc, Koncz Zsuzsa feldolgozások mellett olyan kortárs feldolgozások is elhangzottak, mint a Margaret Island zenekar dalai.

A műsorban való részvételért külön köszönet Péter Alexandra Liliána, Antal Emília, Stallenberger Mónika tanítónőknek, akik hangszeres és énekes tudásukkal, ötleteikkel még színesebbé tették az előadást. Részt vettek továbbá az 5.C, 6.C, 7.B és a 8.C osztályos tanulók is, akik versmondással, énekléssel vették ki a részüket a közös produkcióból. Nagy köszönet illeti azokat a szaktanárokat is, akik partnerként együttműködve olykor elengedték tanóráikról az énekkarban részt vevő tanulókat.
A műsoron a szekszárdi Baka István Általános Iskola pedagógusa, Heil Ákos is részt vett, aki dobon kísérte az előadást, munkájáért nagy köszönet illeti.

A műsor résztvevői:
5.C osztály: Csobot Lili, Dalmady Luca, Gyenei Kitti, Hetyei Sára
6.C osztály: Háry Míra, Szőts Ramóna, Kiss Attila, Masa Hanna Nóra, Jenei Sára Zsófia, Mándity Emma, Fischer Zsanett
7.B osztály: Garai Bettina, Fenyvesi Geszte Csenge
8.C osztály: Glöckler Ferenc, Galambos Noémi, Csabai Petra

A műsort összeállította és közreműködött: Németh Tibor és Csibi János tanár urak.

Köszönjük a tartalmas, színvonalas előadást minden közreműködőnek!

A további képek megtekinthetők: Médiatár

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.